Select Page

Szezonálisan májusban

Idén részt veszek az ÖkoKör Kamra tesztcsoportjában, ahol praktikákat és kihívásokat nézünk át közösen, melyek segítenek abban, hogy környezettudatosabbá váljunk. Rám nagy hatással van ez a tesztelés, és egyre több szokásomat változtattam már meg ennek köszönhetően. Példának kedvéért elmondok párat: Megnézem, hogy E-szám mentes ételeket vegyek; bio-, hazai és szezonális zöldségeket vásárolok (A Tudatos Vásárlók Közössége összegyűjtötte a legnagyobb vegyszertartalommal rendelkező zöldségeket/gyümölcsöket, amit itt el is olvashatsz); lecsökkentettem a havi finomított cukor bevitelemet pár evőkanálnyi mennyiségre; stb. Ezeknek köszönhetően a mai cikkemben 3 olyan receptet szeretnék veletek megosztani, amit a hazai szezonális kihívás során próbáltam ki és nálunk nagyon beváltak. Vágjunk is a közepébe! ?

Reteklevél peszto

Összetevők:

  • 2 csokor retek
  • 4 gerezd fokhagyma (aki kevésbé fokhagymásan szereti, annak csak 3 gerezdet ajánlok!)
  • 7-8 ek hidegen sajtolt olaj (olívaolaj, napraforgóolaj, stb.)
  • egy kevés só, ízlés szerint
  • egy kevés bors, ízlés szerint
  • 1 k dió vagy fenyőmag

Elkészítés:

A retekleveleket jól megmostam, majd apró darabokra felvágtam. Ezután felöntöttem a olívaolajjal és hozzáadtam a fokhagyma gerezdeket. Egy turmixban vagy egy mixerrel jól összekevertem az összetevőket, amíg pástétomszerű állaga nem lett. A végén ízlés szerint sóztam, borsoztam a pesztot.

Rebarbara szörp

Összetevők:

  • 10 szár rebarbara
  • 5 ek cukor vagy méz
  • citrom
  • ~1 liter víz

Elkészítés:

A rebarbarát mossuk meg, majd kicsit pucoljuk meg (én már kissé rohadó rebarbarát használtam, így a túl puha részeket is kivágtam). Ezután daraboljuk fel a rebarbaránkat és tegyük bele egy lábosba. Öntsük fel annyi vízzel, hogy teljesen ellepje a rebarbara darabokat. Ezután kezdjük közepes lángos főzni a szörpünket addig, amíg a rebarbara szét nem fő. Ekkor leszűrjük a szörpünket, majd a szűrt levet visszaöntjük a lábosba és beletesszük a cukrot /mézet. Közepes lángon kb. 15 percig főzzük a szörpünket, majd üvegedénybe öntjük, megcitromozzuk, végül lezárjuk! (Itt még egyszer át lehet szűrni a szörpöt egy anyagdarabon, a nagyobb tisztaságért!) Mikor teljesen ,kihűl a szörp, akkor betesszük a hűtőbe. Maximum egy hétig tárolhatjuk ott! (Mi 5 nap alatt megittuk az egészet, s akkor még teljesen jóízű volt!)

Grillezett spárga

Összetevők:

  • 20 szár spárga
  • zsír vagy olaj
  • szójaolaj
  • fokhagyma
  • chili paprika

Elkészítés:

A spárgát megmossuk és a fás szárát levágjuk. Ezután a kiolajozott/zsírozott serpenyőbe helyezzük őket. Ezután meglocsoljuk őket szójaolajjal, majd rájuk szórjuk a fokhagyma- és chili darabokat. Fedő alatt közepesen lángon kb. 10 percig főzzük a spárgákat. Főzés közben néha megkeverjük őket, s ha kezd elfogyni a spárga alatt az olaj, akkor megint meglocsoljuk szójaolajjal. A spárga akkor kész, ha teljesen puha, amit villával könnyen tesztelhetünk! Én általában salsa szósszal vagy sütőtökös szósszal szoktam a grillezett spárgáimat elfogyasztani. Érdemes kipróbálni, nagyon finom!

Címke:
Kategória: Uncategorized
Utolsó frissítés: 23.05.2021

További hasznos tippek

Mosópor

Mosópor

Az egész házi mosópor ötlet onnan jött, hogy a cseh lakásunkban a volt tulaj tömérdek szappant hagyott ott, amikor eladta nekünk. Jobb ötlet híján mosóport kezdtünk belőle készíti, ami nagyszerűen bevált, így nyugodt szívvel merem nektek ezt a receptet ajánlani! A...

Házi kókusztej

  Gondoltál már arra, hogy milyen lenne otthon növényi tejet készíteni? Aggódsz, hogy bonyolult és időigényes elkészíteni és a kapott ízvilág távol fog állni a boltitól? Akkor van pár jó hírem. A házi növénytejhez nem kell más, mint egy üveg, edény, textilszűrő és egy...

Házi körömvirág olaj

Házi körömvirág olaj

Összetevők Friss körömvirág Olaj vagy zsír amilyen arányban szeretnénk. Ötletként felsorolom azokat, amiket én használtam (mindig ami(k) éppen itthon volt(ak)):OlívaolajKókuszolajHidegen sajtolt napraforgóolajSertészsír Elkészítés Nekünk nincsen erkélyünk, így az...